2010. január 29-én pénteken, 16 órától bemutatkozik a Pocoló az Alternatívában! Hol? Nyíregyháza, Nyír Pláza, 2. emelet! Amire számíthatsz: jó zene, babzsákon pocolás, kreatívkodás, érdeklődhetsz fiataloknak szóló nemzetközi programokról, és be is mutatjuk legutóbbi olaszországi „multikulti” élményeinket, képekkel, videóval, élménybeszámolóval.
A program ingyenes, várunk Téged is!
Minden út Rómába vezet? A mi esetünkben ez nem teljesen igaz, habár annyi biztos, hogy a Rómába tartó repülőút felejthetetlen lesz számunkra J. Az már más kérdés, hogy kinek mi miatt! De ne siessünk ennyire előre! A mi kis történetünk egy november 30-i reggelen (vagy inkább helyesebb, ha hajnalt mondok) kezdődött. Miután a ferihegyi repülőtéren magunkba öntöttünk némi magyar bátorságot, elindultunk úti célunk, Ancona felé, hogy megmutassuk, hogyan is kell „pocolni” Kalamáris módra, bárhol is legyünk a világban.
Gondolom kíváncsi vagy, hogy hogyan is kerültünk mi Anconába? De mielőtt elmesélném, elmondom, hogy kik is alkották a mi kis csapatunkat. Először is ott volt Eszik Édua, Osváth Rita, Márkus Gyula, na meg persze Én (Lencsés Gréta). Még mielőtt megfeledkeznék róla, megemlíteném néhány hűséges társunkat, akik igen nagy segítséget jelentettek, hogy happy end-el záruljon az utazásunk. Ezúton köszönöm a kolbásznak, a házi mangalicazsírnak és szilvapálinkának, a lilahagymának, és természetesen Spongyabobnak a részvételt. J Nélkülük nem sikerült volna.
Kezdődjön hát a történet!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Ancona városában egy ARCI Ancona nevű szervezet, mely a Europe for Citizens’ Programme keretében nemzetközi szemináriumra hívott össze Európa számos országából civil szervezeteket, hogy tapasztalatokat cseréljenek, ismereteket, barátokat, leendő partnereket szerezzenek és, hogy kreativitásukat továbbfejlesszék. Jöttek is a messzi útról a vándorok, méghozzá négyesével! A szemináriumon képviselve volt Magyarország, Németország, Olaszország, Portugália, és Spanyolország is.
Az első napon szép lassan megérkezett mindenki. Mivel nem egyszerre érkeztek meg a csapatok, lehetőségünk volt arra, hogy még a programok megkezdése előtt egy kicsit megismerkedjünk egymással. Miután a fáradt vándorok megpihentek, elkezdődött az öt napig tartó közös életünk 17 emberrel, aki egyszerre volt idegen, mégis ismerős, hisz legalább egy dolog mindannyiunkban közös volt. Az ismerkedést elősegítvén részt vettünk egy csapatépítésben, melyben játékos, egyszerű és mégis kreatív módszerekkel tanultuk meg egymás nevét, illetve kerestünk közös jellemzőket, mely a későbbi beszélgetésekben is segíthetett minket. Készültek a szebbnél szebb és élethűbb portrék, mely mindenkit megnevettetett, valamint szemmel látható bizonyítékát szereztük, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, legyen az egy süllyedő hajó, melyet vérengző cápák vesznek körül, vagy csupán egy pléd, melyet nem is olyan könnyű megfordítani, ha közel húsz ember áll rajta. Sokszor hallani, hogy semmi sem az, aminek látszik. A mi esetünkben lehet azt is mondani, hogy senki sem az, akinek elsőre látszik, mert sose lehet tudni, hogy a fal másik oldalán ki rejtőzik J. Természetesen az élet nem csak játék és móka. Azért egy kicsivel komolyabb dolgok is történtek: megfogalmazódtak a szemináriummal kapcsolatos célok, remények és félelmek.
A második napon, amikor még nem lett rajtunk úrrá az olasz „ráérős, időnk, mint a tenger feeling” nagyjából tartottuk magunkat a napirendhez. Miután mindenkinek sikerült emberhez hasonlító formát öltenie és már a reggelin is túl voltunk, ismét elkezdődött egy nap, mely sok újjal kecsegtetett. A délelőtt folyamán meghallgattuk az Atopos előadását, akik az utca emberének figyelmét felkeltve próbálják elérni céljaikat, melyhez olykor egy a tömegből kirívó autó is lehet az eszköz.
De ez volt a mi nagy napunk is J. Együtt pocolt német, spanyol, portugál, olasz és magyar. De inkább azt mondanám együtt játszott sok nagyra nőtt gyerek, vagyis olyanok, akik nem felejtették el, hogy nem csak az alvás az, ami pihentetőleg hat az emberre. A pocolás segítségével sikerült otthonosabbá és barátságosabbá tenni a környezetet és előcsalogattuk a kreativitást mindenkiből. Ki a teremdíszítésben, ki a festésben, mécseskészítésben, üvegfestésben talált magára, miközben meleg teát kortyolgatott, olykor egy-egy falat zsíroskenyérrel megspékelve. Régi emlékek éledtek fel, mikor barbie babákat öltöztettünk fel egy reménybeli állásinterjúra, vagy éppen egy táskából előhúzott hajszárító emlékeztetett, minket arra, hogy volt, amikor még mi is fodrászok szerettünk volna lenni. Mindeközben természetesen ment a nélkülözhetetlen zene és a résztvevők szinte észre sem vették, hogy rohan az idő. De amint tudjuk, minden jó véget ér egyszer! Azonban valaminek a vége jelentheti, valami másik jónak a kezdetét. Ez történt velünk is.
A délután is nagyon aktívan telt, hisz helyi cserkészek jöttek látogatóba. Miután közösen énekeltünk és mozogtunk egy kicsit, megtanultunk néhány nagyon hasznos csomókötési technikát. Na jó, az, hogy megtanultuk egy kicsit túlzás, inkább fogalmazzunk úgy, hogy volt olyan amire kb. még 10 perc múlva is emlékeztünk, hogy hogyan kell csinálni, de volt olyan is, amit 10 másodperccel később se tudtunk volna megismételni, de lelkesedésünket ez a pillanatnyi csalódás sem tudta megtörni. Főként miután azt hittük, hogy egy újfajta vízipipázási technikát próbálhatunk ki, de ismét kiderült, hogy a látszat olykor csal, és szó sem volt semmiféle vízipipáról, csupán egyfajta tüdőkapacitás felmérés volt. A továbbiakban az is kiderült, hogy a szeminárium résztvevőiben egyszerre veszett el a színész és a rendező egyaránt. Minderre akkor derült fény, mikor két kép alapján – melyek Ancona történelmét idézték – furábbnál furább történetek születtek, és jelenítődtek meg a színpadon. Volt ott szó mindenről: sárkányokról, harcos vitézekről, szeretőkről, sőt még földönkívüliekről is. Hát igen, mi egy kicsit másképp értelmeztük a történelmet!
A nap végére pedig elérkezett a várva várt nemzetközi est, mely során megjelentek a hagyományos ételek és italok az asztalokon, mindenki evett, ivott, mulatott J. Volt minden mi szem-szájnak ingere, de főként a szájnak J! Ami azért lehetséges, mert előkerültek a jellegzetes, az adott ország ízvilágára jellemző kolbászok, szalámik, édességek, borok. A hús jellegű készítmények különös figyelmet kaptak, mivel a vegetáriánus ételek után, melyeket már két napja volt szerencsénk fogyasztani, régen elfeledett hús iránti vágyakat ébresztettek fel bennünk J. A kóstolgatásokból, beszélgetések, a beszélgetésekből és a zenéből pedig igazi hajnalig tartó parti alakult ki.
A következő nap hamarabb érkezett el, mint gondoltuk, hiszen a pár órányi alvás nem segített abban, hogy 10 óránál korábban keljünk fel, de valahogy mégis sikerült. A már jól ismert instant kávé után (Olaszországban !!!! :S ) ismét kezdetét vette egy újabb nap. Ezen a napon a szeminárium portugál résztvevői beavattak minket a bábkészítés rejtelmeibe, melyhez csupán újságpapírra és ragasztóra volt szükségünk. A kreativitásunk ez alkalommal is szárnyalt. Szó szerint szárnyalt, hisz a bábok többsége inkább hasonlított szuperhősökre, mint egyszerű bábokra. Új hősöket teremtettünk. Volt amelyik Pinocciohoz vagy éppen Dumbohoz hasonlított, de a raszta haj, a glória és a Superman embléma sem hiányozhatott.
Az előző esti, vagy inkább még az aznapi fáradalmak kipihenésében sokat segített a New Voice Studio Italia-tól érkezett Lisa és Marianna. Segítségükkel légzőgyakorlatokat végeztünk és relaxáltunk. Különös, ámde nagyon kellemes élménnyel gazdagodtunk. Megkaptuk azt, amire vártunk. Alkalmunk volt egy kis pihenésre, sőt mi több ők maguk kérték tőlünk, hogy lazuljunk el, döntsük le fejünket és semmi mást nem kellett tennünk, csak lélegeznünk. Mindeközben mindannyiunkat megérintettek és olykor tanácsokkal láttak el minket. Énekeltünk, kántáltunk, körbejártunk. Tisztára mintha csak esőtáncot jártunk volna J! Néhány tanult technikát a szeminárium alatt többször is hasznosítottunk: hmmmmmmmmmJ!
A délután folyamán a német lányok felhívták figyelmünket néhány veszélyre, mely az egyre elhatalmasodó globalizáció számlájára írható. Belegondoltál már valaha, hogy az általad viselt cipő legyártása mennyibe is kerül valójában? Hogy a kifizetett összeggel mit is fizetsz meg valójában? Hogy mennyi is a cipőkészítők bére mindebből, hogy mennyit költenek a marketingre stb.? Nekünk módunkban állt mindezt nagyon is szemléletesen látni. Előadásuk segítségével ezen kívül betekintést nyerhettünk a farmerkészítés folyamatába, illetve Európa húsfogyasztási szokásait is jobban megismerhettük.
A spanyolok jóvoltából sikerült Spongyabobot életre keltenünk, hisz feladatként azt kaptuk, hogy találjunk ki egy figurát, akinek segítségével a szervezetünk jobban eléri a célcsoportot, és felkelti figyelmüket. Spongyabobot több szempontból is megfelelőnek találtuk: egyfelől, ezt a rajzfilmet igen széles korosztály nézi, tehát sok mindenki ismeri. Arra gondoltunk, hogy egy kicsit a meséből ihletődve, a mi Spongyabobunk is beszélgethetne a fiatalokkal, hogy miket szeretnek csinálni, van-e lehetőségük arra, hogy megvalósítsák terveiket, vannak-e barátaik stb. De hogy Spongyabob hogyan tudna hozzájárulni a Kalamáris pocolójának a sikeréhez? Úgy véltük, hogy mivel ő valójában egy szivacs, ezért módjában áll a szerzett információkat magába szívni és elraktározni. A későbbiekben pedig az elmondott információk alapján a Pocoló és a Kalamáris programjait sokkal inkább az igényekhez tudjuk igazítani.
A nap végére nem maradt más csak móka és kacagás. Szó szerint, hisz néhány bohóc segítségével nagyon érdekes és még annál is viccesebb szituációkat sikerült kihozni magunkból. Próbáltál már úgy járkálni, mintha minden nagyon vizes, forró, vagy puha lenne, vagy éppenséggel ragadna a föld? Hidd el megéri kipróbálni! De ha már a testedet megmozgattad, mozgasd meg egy kicsit az arcizmaid is. A mimika segítségével érzelmek tucatjait fejezheted ki pl.: álmos vagy, megijedtél, meglepődtél, vagy épp lebegsz a mámortól J. A feladatok között szerepelt, hogy egy-egy szituációba bele kellett képzelnünk magunkat, melynek köszönhetően többek között megelevenítettünk egy divatbemutatót, egy temetést és egy bolti jelenetet is. Volt ott minden, ami csak kellett: egymással viaskodó szupermodellek, az őket imádó rajongók, és persze az őket távolt tartó biztonsági emberek is, na meg persze kifutó, fotósok, vendégek stb.
(A negyedik nap reggelén pedig megtörtént az, amire már oly régóta vártunk. Gyula jóvoltából kreatív magyar módra készült kávét ihattunk J.). A reggel kifejezés nem igazán fedi a valóságot, mondjunk inkább délelőttöt, hiszen ekkorra már rajtunk is megfigyelhetővé vált az olasz életérzés, azaz: hova siessünk, nem ráérünk?
Ezen a napon a házigazdák kímélő üzemmódra kapcsoltak és csupán egy-két feladatot kellett elvégeznünk ahhoz, hogy megkaphassuk ajándékunkat és megismerkedhessünk Ancona városával. Elgondolkodtál már azon mit vinnél magaddal, ha megtudnád, hogy a házad egy árvíz következtében megsemmisül, és csupán pár perced van összeszedni a dolgaid? Mi elgondolkodtunk. Olykor megegyezett a véleményünk, olykor nem, de a kompromisszumkészség segítségével, na meg persze némi egészséges vita után sikerült elhagynunk a veszélyesnek nyilvánított területet.
A késő délutáni és esti órákat Ancona belvárosában töltöttük. A szeminárium egyfajta lezárásaként együtt vacsoráztunk egy étteremben, ahol, ha kicsit lazábban vesszük a hús és a hal közötti kapcsolatot, akkor elmondhatjuk, hogy félig húst ettünk J. Ezen kívül megízlelhettünk a neves limoncellot, és igazi kávét is ihattunk. Tényleg, nem viccelek. Ilyennel soha többet J! De még mielőtt visszatértünk volna a szállásra meglátogattunk egy ír pubot, ahol újfajta ismerkedési szokásokat tanulhattunk meg, melyet gyakorlatban is kipróbáltunk. Az este viszont tovább folytatódott a szálláson, ahol ismét egymást követték az események: beszélgetés, pálinka, zene, tánc, majd ismét beszélgetés, pálinka, pálinka, zene, tánc, pálinka J. Mielőtt elfeledkeznék róla megemlítem, hogy Édua jóvoltából Jackot is körünkben üdvözölhettükJ.
A szeminárium utolsó napjára nem maradt más feladat, mint a két csoport workshopjának megtartása és a könnyes búcsú. A workshopok még utoljára a szeminárium alatt próbára tették a képzelőerőnket és emlékezetünket, valamint az egymásba vetett bizalmunkat. Megállapíthatom, hogy mindenki jól vizsgázott J.
Végül elérkezett a pillanat. A vándorok ismét útra keltek, hogy sok-sok információval, tapasztalattal és baráttal gazdagodva nekivágjanak a hazáig vezető útnak. Azóta is boldogan emlékeznek vissza az együtt töltött napokra, mikor eszükbe jut egy-egy pillanat.
Így ér véget az én kis történetem, melyet reptéri transzferek, repterek, reptéri babaszobák, konnektor nélküli szobák, vegetáriánus ételek, idegenből ismerőssé váló emberek, és sok-sok élmény tett igazán izgalmassá.
Egyszer volt, hol nem volt, hamar vége voltJ!!!
Ciaooo
Lencsés Gréta
(3. éves szoc. munkás hallgató,
Debreceni Egyetem)
Amikor egyesületünk honlapjának megújulásáról döntöttünk, felsoroltuk, hogy milyen funkciókat kellene ellátnia az új weblapnak. Többek között felmerült, hogy olyan eseményekről is szeretnénk hírt adni, amelyeknek hivatalos csatornákon, hírlevelekben nincsen feltétlenül helyük. Egy olyan formát, ami felidézheti a régi Zsebi csípős hangvételét, ahol személyes véleményünknek hangot adhatnánk, ahol beszámolhatnánk egyesületünk kevésbé hivatalos híreiről, mint pl. macska költözött az irodába. Olyan fórumot, ahol az egyesület tagjai is megszólalhatnának, ezáltal a nagyobb nyilvánosság előtt is megjelenhetnének, ahol lehetőségünk nyílna jobban, életszerűbben bemutatni magunkat, barátainkat, munkánkat.
Így született egy egyesületi blog ötlete. Az első bejegyzés az enyém, remélem sok izgalmas írás követi majd.
CsE
